Jelenlegi hely

Címlap » Szofia Nyugdíjas Egyesület és klub

Évforduló

2014. november 22.-én ünnepi klubnapot tartott a Görögkatolikus SZOFIA Nyugdíjas Klub. Megalakulásunk egy éves évfordulóját ünnepeltük.

A klubnapon a klubtagokon kívül meghívott vendégek és a klubtagok családtagjai is osztoztak örömünkben. Megtisztelte összejövetelünket Feczák László a Kecskeméti Görögkatolikus Parókia parókusa és felesége Nagyezsda asszony, Dr. Tiba István, a Kecskemét Megyei Jogú Város Nyugdíjas Klubjai Szövetségének elnöke, valamint felesége Gizella asszony, továbbá Rádi Dávid – szakmai gyakorlatát a Karol Wojtyla Házban és a Görögkatolikus Parókián teljesítő – papnövendék.

Mintegy 31-en ültük körül az ünnepi asztalt. Az ünnepi klubnap a vendégek köszöntésével, majd az eltelt egy év eseményeinek felelevenítésével vette kezdetét, melyet Molnár Jánosné és Varga Lászlóné klubtagok által elmondott – az időskor életéről szóló – versek tettek még meghittebbé. Jó érzés volt közösen feleleveníteni, és így újra átélni, például:

  • a bajai-hercegszántói,
  • a Rendek tanyasi kirándulásokat,
  • a Máriapócsi zarándoklattal egybekötött hajdúszoboszlói vendégséget,
  • a nyugdíjas klubok közötti versmondó versenyen és a bibliai vetélkedőn való szerepléseinket és eredményeinket,
  • a közös nőnapi megemlékezést és a spontán, de annál vidámabb ünneplést,
  • az idősek világnapja alkalmából az egyházközségünktől kapott ünnepi műsort,
  • vagy például a Karol Wojtyla Barátság Központnak nyújtott támogatásunkat.

Köszönetünket fejeztük ki Molnár Jánosnénak és Mihucz Mihálynénak a versmondó versenyen, Szilvási Annának, Németh Gyulánénak, Szécsényi Laurának és Lóczi Eszternek pedig a bibliai vetélkedőn nyújtott színvonalas teljesítményükért.

A meghívott vendégek – így Feczák László atya és Dr. Tiba István elnök úr is méltatták hozzászólásaikban a klub működését és eredményeit.

A visszatekintést és a pezsgős köszöntést követően jó hangulatban és jó étvággyal fogyasztottuk el a közös ebédet, mely tárkonyos, citromos ragulevessel kezdődött, vegyes sültes tállal és többféle salátával folytatódott, s végül kétféle tortával - csoki- és gyümölcstortával – koronáztunk meg.

Ebéd közben és után előkerült néhány stílszerű, főleg a szép kornak életéről, élethelyzetéről szóló humoros történet és vicc. Befejezésül még Szilvási János ezüstkoszorús magyarnóta-énekes klubtagunk vezényletével dalra fakadt a társaság és egymásba fűzve csendültek fel a szebbnél szebb magyar nóták és népdalok.

Remélem még sok ilyen hangulatos évfordulóról tudunk beszámolni a jövőben.

Addig is Istentől áldott karácsonyi ünnepeket kívánok szeretettel a SZOFIA Nyugdíjas Klub és a magam nevében is – minden kedves olvasónak.          

 

Dr. Polgár Lászlóné

klubvezető