Gyertyagyújtás Baján

Advent első vasárnapján a bajai görögkatolikusok adták az lelki táplálékot a városi gyertyagyújtás ünnepi alkalmán.

A Szent László ÁMK kamarakórus nyújtott segítséget az egyházközség tagjainak az éneklésben, dr. Szluha Gyula mondta el versbe öltött imádságát, Vaskó György egyházközségi gondnok olvasta fel a Szentírás üzenetét Lukács evangéliumából és fia Vaskó András szavalta Ady Endre Karácsony című versét.
Feczák László görögkatolikus áldozópap pedig a következő gondolatokkal hívta fel az ünnepi előkészület fontosságára a jelenlévők figyelmét:

Zsigó Róbert államtitkár beszéde

Hölgyeim és Uraim!
Nagy tisztelettel és sok szeretettel köszöntöm Önöket (díjazottakat, vendéglátókat és vendégeket egyaránt) a mai ünnepségen!
A Dr. Varga László nevét viselő elismerés mementója annak az igazságba, szeretetbe vetett hitnek és az elszántságnak, amelyet névadója testesített meg.
Hölgyeim és Uraim!

Húsvét felé haladunk

Húsvét előtt 2016-ban, mi is történt eddig, dióhéjban

Fontosabb események 2015-ben 9.

A szombati Szent Liturgia után nem ért véget Máriapócson az örömteli ünneplés. Este parakliszt és akathisztoszt imádkoztak közösen a zarándokok. A templom éjszakára sem ürült ki: hajnalig tartott a feltámadás örömét hirdető virrasztás.

2015. augusztus 16.

Délelőtt szentelte meg Szvjatoszlav Sevcsuk ukrán nagyérsek a pócsi kegytemplomnak azt az új harangját, mely a hívek nagylelkű adományának köszönhetően készülhetett el, és amelyet aztán a magasba emeltek és a Szent Liturgia alatt szereltek be a helyére.

Fontosabb események 2015-ben 8.

Hálaadó Szent Liturgia 

Máriapócs, 2015. augusztus 15.

Zarándokcsoportunk szombaton reggel 9 óra 30 perckor érkezett meg Máriapócsra. Ahol csatlakoztunk az ünnepi szentmisén résztvevőkhöz.

Fontosabb események 2015-ben 7.

2015. 06. 12. Megkapta a pápai bullát, beiktatták Kocsis Fülöp érsek-metropolitát

Kocsis Fülöp a metropólia vezetőjeként az Attila téri székesegyházban tartott vecsernyén kapta meg a Magyarországi Sajátjogú Metropolitai Egyház március 19-ei megalakításáról rendelkező pápai bullát.

Fontosabb események 2015-ben 6.

2015_05_18. Orbán Viktor miniszterelnök és Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek közös sajtótájékoztatót tartottak a kormány és az egyház együttműködése kapcsán.

Fontosabb események 2015-ben 5.

2015. 03. 23-án, ünnepélyes szentmisén, több száz hívő jelenlétében hirdették ki a Ferenc pápa által alapított Hajdúdorogi Metropólia megalakulását hétfőn a hajdúdorogi görög katolikus székesegyházban.

Fontosabb események 2015-ben 4.

Megalapították a Hajdúdorogi Metropóliát

Ferenc pápa Debrecent jelölte ki a magyar görögkatolikusok fővárosának

Ferenc pápa a mai napon megalapította a Magyarországon élő görögkatolikusok számára a Hajdúdorogi Metropóliát. Ezzel gyakorlatilag sajátjogú egyházat alapított a pápa a magyarországi görögkatolikusoknak. A metropólia a görögkatolikusoknál az, ami a római katolikusoknál az érsekség.

Oldalak